« Nem tudom. »
Ezután senki sem szólt semmit.
A kutya felé néztem.
A teste szinte mozdulatlan volt.
Majdnem.
Lassan sétáltam.
Tíz lábnyira megmozdult a bal füle.
„Hé, haver.”
Nincs válasz.
Két méterre megálltam és leguggoltam.
Néhány másodpercig semmi sem történt.
Aztán a feje talán egy kicsit felemelkedett.
A tekintete megtalált engem.
Sötétek voltak, a kimerültségtől unalmasak, de tudatában voltak a történteknek.
– Rendben – suttogtam. – Látlak.
Közöttünk helyeztem a vizestálat, és csak egy keveset öntöttem bele.
Megpróbált felállni.
Mellső lábai a földhöz nyomódtak.
Felhúzta a vállát.
A hátsó fele nem mozdult.
Az erőfeszítés mindössze két másodpercig tartott, mielőtt a mellkasa visszaesett.
