Belül egy apró fénykép volt.
Egy mosolygós, idősebb férfi állt Eleanor mellett, aki jóval fiatalabb volt nála, Scout pedig büszkén ült közöttük.
A képre meredt.
„Ő Dániel.”
A hangja most már nyugodtabb volt.
„Elment.”
Röviden lehunyta a szemét.
„Három év.”
Aztán az ablak felé nézett.
„Eleanor Price vagyok.”
Márkus elmosolyodott.
– És Albany?
Egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
« Otthon. »
Ennek kellett volna véget érnie.
Ehelyett, amikor Marcus segített neki becsukni a kis rézszívet, észrevette a hátulját.
Az eleje az évekig tartó használattól kopott volt.
A hátoldal nem volt az.
A gravírozás tiszta és fényes volt.
A kezdőbetűk alatt egy dátum állt.
Marcus ránézett az órájára, majd újra ránézett.
