Előző reggel azonban történt valami.
Eleanor elfelejtette Daniel arcát.
Nem örökre.
Talán csak húsz másodpercig.
A saját hálószobájában állt, a kezében az esküvői fotóval, tudván, hogy a mellette álló férfi szinte bárki másnál fontosabb a világon, de a nevét nem tudta megtudni.
Aztán belépett Scout.
Azt a régi nyakörvet viselte, amit Daniel évekkel korábban választott neki.
Eleanor megérezte a bőr, a cédrusfából készült láda, ahol Daniel a pulóvereit tartotta, és a halvány borsmentaillatot, amelyet mindig a kabátzsebében hordott cukorkákhoz társított.
A név visszajött.
Dániel.
Eleanor sokáig ült az ágy szélén.
Később aznap délelőtt megkérte Rachelt, hogy vigye be a városba.
