A tükörben bámultam rá.
« Szombra. »
Árnyék.
Egy fekete kutya fekszik sötét anyagnak fekszenek, majdnem eltűnve benne.
– Akkor ez a neved.
A füle újra megmozdult.
« Maradj velem, Árnyék. »
Amikor beálltam a klinika parkolójába, két technikus már várt hordággyal.
Az automata ajtók kinyíltak.
Az egyik technikus lehajolt.
„Szia, drágám.”
Abban a pillanatban, hogy ismeretlen kezek nyúltak felé, Sombra ugyanazt a megtört sírást kezdte kiadni.
– Tudom – mondtam.
A feje felém fordult.
A technikus szünetet tartott.
„Gyere velünk.”
Feltették a hordágyra, miközben én az egyik kezemet az arca mellett tartottam.
Kevesebb mint öt perccel később belépett egy állatorvos.
Dr. Elena Morrisként mutatkozott be, de ezután nem volt hiábavaló beszélgetés.
Megvizsgálta az ínyét.
Az arckifejezése megváltozott.
