Víz.
Élelmiszer.
Mozgás.
Alvás.
A teste szinte a semmin egyensúlyozott.
Az egyik technikus hozott egy tiszta takarót, és maga köré tekerte.
Sombra szeme nyitva maradt.
Valahányszor valaki elment a kennel előtt, a nyomába eredt.
Valahányszor elmozdultam, a feje mindig próbált követni.
– Maradhatsz egy kicsit – mondta Dr. Morris.
Ránéztem az órára.
Majdnem nyolc óra volt.
„Be vagy zárva.”
„Zárva vagyunk az időpontfoglalások elől. Sehova sem megy.”
Én sem voltam.
A kennelje mellett ültem, háttal a falnak.
Kilenc óra körül egy Marisol nevű technikus kávét hozott nekem.
– Végzett már mentéseket korábban?
« Néhány. »
– Tartod őt?
– Ennyire még nem gondolkodtam rajta.
Sombrára nézett.
Egyenesen rám meredt.
Marisol elmosolyodott.
„Azt hiszem, igen.”
A humor talán öt másodpercig segített.
