„Valakinek látnia kellett.”
« Valószínűleg. »
A harag visszatért.
Éles és haszontalan.
Dr. Morris látszólag felismerte.
– Most – mondta – az a fontos, hogy valaki tényleg látta őt.
Sombrára néztem.
A szeme csukva volt.
A következő órában háromszor is kóstoltunk enni.
Háromszor is megtagadta.
Fél tízkor Dr. Morris azt mondta: „Szeretnék adni neki még egy kis időt. A hányingere talán enyhül, ahogy a hidratáltsága javul.”
Csak röviddel éjfél előtt vezettem haza, mert a klinika személyzete megígérte, hogy valaki vele marad.
Zuhanyoztam, és fekete hajszálakat vettem észre az ingemen.
Utána a konyhámban álltam, és a parkból hazahozott üres vizestálat bámultam.
Aludnom kellett volna.
Ehelyett átkutattam a nekem küldött fényképet.
Nagyítottam a képet.
