Az út szélén fekvő fekete kutya olyan sovány volt, hogy amikor először megpillantottam, azt hittem, túl későn érkeztem. Bordái kirajzolódtak a koszos szőrzet alatt, hasa beesett, hátsó lábai pedig élettelenül hevertek mögötte, miközben alig néhány méternyire autók suhantak el mellette. Aztán a szeme felém fordult. Ez az apró mozdulat volt az egyetlen jele annak, hogy még él.

Marisol rámutatott.

„Láttad ezt?”

„Láttam.”

Sombra rám nézett.

„Ismersz engem.”

A farka újra megmozdult.

Ez az apró mozdulat jobban meghatott, mint bármilyen drámai mentési pillanat.

Egy kutyának, amely heteket töltött egyedül, még mindig volt annyi bizalma, hogy felismerje azt, aki cipelte.

Dr. Morris áttekintette a reggeli vérvizsgálatát.

„Néhány érték valamivel jobb. Mások továbbra is aggasztóak.”

« Az éhezéstől van a vérszegénység? »

„Az alultápláltság közrejátszhat, de ki akarok zárni más okokat is. Paraziták, krónikus vérveszteség, fertőzés. Folytatjuk a vizsgálatot.”

További vizsgálatokat végzett.

Sombrában bélparaziták voltak.

Ez nem szokatlan egy kutyánál, amelyik eddig kint élt, de egy újabb teherrel kellett meggyengült testét cipelnie.