„A kezelést ütemezni kell” – magyarázta Dr. Morris. „Nem akarjuk túlterhelni.”
Minden válasz ugyanarra a gondolatra tért vissza.
Lassan.
Gondosan.
Ne kérj tőle túl sokat.
Később, aznap délelőtt Sombra mellett ültem egy kis tányér puha étellel a kezében.
Nem vett róla tudomást.
Belemártottam az egyik ujjamat az ételbe, és néhány centire tartottam az orrától.
« Gyerünk. »
Megérezte a szagát.
Semmi.
„Adtál nekem három falatot, amikor nem voltam itt?”
Az egyik szem kinyílt.
„Ez udvariatlan.”
Marisol a hátam mögött nevetett.
Közelebb vittem az ujjamat.
Sombra egyszer megnyalta.
Lefagytam.
« Jó. »
Még egy nyalás.
Egy apró mennyiséget tettem a tenyerembe.
Megette.
Aztán egy másik.
Öt perccel később talán két evőkanálnyit evett.
Olyan érzés volt, mintha valami hatalmas dolgot nyertem volna.
