Egy régi habszivacs párna.
És mellette néhány fekete hajszál.
Szótlanul álltam.
– Itt aludt – mondta Denise halkan.
Talán.
Nem tudtuk bizonyítani.
De tudtam.
Nem valami drámai dolog miatt.
A szag miatt.
A kosz.
A sekély mélyedés a kartonban.
És két kaparásnyom a betonon, a kerítés alatti nyílás közelében kezdve.
Követtem őket a tekintetemmel.
Egy kutya, ami a hátát vonszolja, ilyen nyomokat hagyhat.
Denise befogta a száját.
– Fel kellett volna hívnom valakit.
Ránéztem.
„Mikor láttad őt?”
„Az első alkalom? Talán három és fél héttel ezelőtt.”
„Milyen gyakran?”
« Háromszor. »
– És tudtad, hogy megsérült?
„Tudtam, hogy valami nincs rendben.”
Megtelt a szeme.
„Azt hittem, valakihez tartozik a közelben. Másodszorra hagytam ételt.”
Megnéztem a műanyag dobozt.
