„Minden rendben van?”
– Állt!
« Mi? »
– Állt!
Sombra úgy bámult rám, mintha megőrültem volna.
Térdre rogytam mellette.
– Álltál.
A farka mozogni kezdett.
„Kiálltál magadért.”
Még mielőtt bementem volna, felhívtam Dr. Morrist.
Nevetett, amikor elmondtam neki.
« Három másodperc? »
– Talán négy.
„Ne erőltesd.”
„Nem fogom.”
« Komolyan. »
„Tudom.”
„A mai három másodperc nem azt jelenti, hogy holnap harminc másodperc.”
„Tudom.”
De valami megváltozott.
Addig a remény az orvosoké volt.
Egy lehetőség.
Egy százalék, amit senki sem akart megnevezni.
Most láttam, ahogy Sombra a föld fölé tartja a testét.
Négy héttel azután, hogy megtaláltam az út szélén, megtette az első lépését anélkül, hogy alátámasztotta volna.
Csak egy.
A jobb hátsó mancsa előremozdult.
